PÁLYARAJZ / BIOGRAPHY
KÉPEK / PICTURES
FOTÓK / PHOTOS
FILMEK / VIDEOS
KAPCSOLAT / CONTACT
A Hartung-képvilág feszültségekben izzik, s feszültségeinek eredője a tartalmi és formai síkokon, a jelentésekben és az érzéki kifejezésekben tetten
érhető ellentét-pólusok intenzív jelenléte, amelyek egy-egy művön belül, illetve az azonos periódusban festett-rajzolt, a kiállításokon együttesen
felvonultatott alkotások között is regisztrálhatók. Az ellentétek megjelenhetnek egymás mellett kioltatlanul, feltünedezhetnek egymással összecsapva,
éles konfliktusokat kirobbantón, s megmutatkozhatnak egymással összeolvadva, a látszatszerű kiegyenlítődések, a lappangó kiélezettségek izgalmas
terepeként. A legalapvetőbb ellentét-összecsapás a festőileg és grafikailag megragadott valóságelemek és alakok valószerűsége és álomszerűsége
közötti villódzásban rejlik illetve zajlik: nem tudható, hogy a dolgok és a figurák azok, amik, vagy valamilyen irracionalitással és transzcendenciával
átitatott jelenések alanyai és szereplői. Nem tudható pontosan, hogy melyek az abszurd, és melyek a természetes, a magától értetődő szituációk és
viszonylatok. Ezt nyomatékosítja a Hartung-művek meglepő effektusokkal átszőtt térkezelése: amely lehet teljesen egzakt (vagy egzaktnak tűnő),
pontosan behatárolt, de lehet a határtalanságokba futó, szédítő űr-tér is, amelyben öntörvényű perspektivikus rendszer vezérli, illeszti a kompozícióba a
képi hangsúlyokat kijelölő motívumokat. A kép-színtér lehet a burjánzó természet mindent befonó-behálózó vegetációja, és lehet különösségekben és
konkrétságokban játszó, titokzatosságokkal átitatott építészeti közeg. A kép-szereplők lehetnek szárnyas angyalok és a mindennapok hősei, lehetnek
érinthetetlen szépségű, megközelíthetetlen szépségek vagy romlatlan kisgyermekek, és ölthetnek állatszerűvé alakult szörnyalak-testet, vagy
megjelenhetnek jóságos-emberi tulajdonságokkal felruházott vadállatokként is. Az idilli kép-jelenet felett valaminő megbonthatatlannak tűnő szépség
lengedez – amely hátterében mintha mindig félelmek és gyanúk éledeznének –, vagy mindent elsodor a rútságok látomásszerű áradása, valaminő
szörnyű földindulás, ránk köszönt a végítélet, s az időtlenségbe hajló nyugalom-tükröztetést átmenet nélkül váltja fel az egzaltált hajszoltságok jelensége
és érzésvilága. Ezt a sejtelmességekbe burkolt, feszült ellentétvilágot – amely a sajátságosan különutas szürrealista fe Lugossy László tételét igazolja,
mely szerint „az összefüggések között nincsenek összefüggések” – az ellentétek festői-grafikai formarendje és eszközrendszere élteti. Vannak Hartung-
művek, amelyek a monokrómia színtelenségébe burkolóznak, és vannak munkák, amelyek gazdagon tobzódó kolorittal kidolgozottak. Egyes kompozíciók
– és nemcsak a kis vagy a nagy képméret miatt – bensőséges hangulatokat összpontosító, vallomás-szerű festői megszólalások, míg más alkotások
freskószerű kinyilatkoztatások. A művész számos művén csupán néhány, a sejtelmességek képterében úszó-lebegő motívumra redukálja festői
kifejezését, míg alkotásainak másik csoportja a zsúfolt, megszámlálhatatlan részletből építkező kompozícióból szerveződik. És a precíz, aprólékos
kidolgozottságot néhány alkotáson váratlanul a nagyvonalúan előadott, a szabad festőiségbe omló láttatás váltja fel.
érhető ellentét-pólusok intenzív jelenléte, amelyek egy-egy művön belül, illetve az azonos periódusban festett-rajzolt, a kiállításokon együttesen
felvonultatott alkotások között is regisztrálhatók. Az ellentétek megjelenhetnek egymás mellett kioltatlanul, feltünedezhetnek egymással összecsapva,
éles konfliktusokat kirobbantón, s megmutatkozhatnak egymással összeolvadva, a látszatszerű kiegyenlítődések, a lappangó kiélezettségek izgalmas
terepeként. A legalapvetőbb ellentét-összecsapás a festőileg és grafikailag megragadott valóságelemek és alakok valószerűsége és álomszerűsége
közötti villódzásban rejlik illetve zajlik: nem tudható, hogy a dolgok és a figurák azok, amik, vagy valamilyen irracionalitással és transzcendenciával
átitatott jelenések alanyai és szereplői. Nem tudható pontosan, hogy melyek az abszurd, és melyek a természetes, a magától értetődő szituációk és
viszonylatok. Ezt nyomatékosítja a Hartung-művek meglepő effektusokkal átszőtt térkezelése: amely lehet teljesen egzakt (vagy egzaktnak tűnő),
pontosan behatárolt, de lehet a határtalanságokba futó, szédítő űr-tér is, amelyben öntörvényű perspektivikus rendszer vezérli, illeszti a kompozícióba a
képi hangsúlyokat kijelölő motívumokat. A kép-színtér lehet a burjánzó természet mindent befonó-behálózó vegetációja, és lehet különösségekben és
konkrétságokban játszó, titokzatosságokkal átitatott építészeti közeg. A kép-szereplők lehetnek szárnyas angyalok és a mindennapok hősei, lehetnek
érinthetetlen szépségű, megközelíthetetlen szépségek vagy romlatlan kisgyermekek, és ölthetnek állatszerűvé alakult szörnyalak-testet, vagy
megjelenhetnek jóságos-emberi tulajdonságokkal felruházott vadállatokként is. Az idilli kép-jelenet felett valaminő megbonthatatlannak tűnő szépség
lengedez – amely hátterében mintha mindig félelmek és gyanúk éledeznének –, vagy mindent elsodor a rútságok látomásszerű áradása, valaminő
szörnyű földindulás, ránk köszönt a végítélet, s az időtlenségbe hajló nyugalom-tükröztetést átmenet nélkül váltja fel az egzaltált hajszoltságok jelensége
és érzésvilága. Ezt a sejtelmességekbe burkolt, feszült ellentétvilágot – amely a sajátságosan különutas szürrealista fe Lugossy László tételét igazolja,
mely szerint „az összefüggések között nincsenek összefüggések” – az ellentétek festői-grafikai formarendje és eszközrendszere élteti. Vannak Hartung-
művek, amelyek a monokrómia színtelenségébe burkolóznak, és vannak munkák, amelyek gazdagon tobzódó kolorittal kidolgozottak. Egyes kompozíciók
– és nemcsak a kis vagy a nagy képméret miatt – bensőséges hangulatokat összpontosító, vallomás-szerű festői megszólalások, míg más alkotások
freskószerű kinyilatkoztatások. A művész számos művén csupán néhány, a sejtelmességek képterében úszó-lebegő motívumra redukálja festői
kifejezését, míg alkotásainak másik csoportja a zsúfolt, megszámlálhatatlan részletből építkező kompozícióból szerveződik. És a precíz, aprólékos
kidolgozottságot néhány alkotáson váratlanul a nagyvonalúan előadott, a szabad festőiségbe omló láttatás váltja fel.
